+36-70/428-48-03

Mit iszunk meg az ivóvízzel?

Mesterséges anyagok kerülnek vissza a kozmetikumokból és mosogatószerekből is a folyókba és az ivóvízbe

Felboríthatják a hormonháztartást, befolyásolhatják az ökológiai egyensúlyt az élővizekben, s általuk az ivóvízben felhalmozódó gyógyszerszármazékok, főként a hormonkészítmények maradékai – vélik tudósok. A gyógyszereken kívül sok mesterséges anyag kerül vissza a kozmetikumokból és mosogatószerekből is a folyókba és az ivóvízbe, a fogamzásgátló tablettákból pedig női nemi hormonok jutnak a vizekbe.

Már több évtizede tudunk az ember által alkotott vegyi anyagok, mint például a növényvédő szerek, a gyógyszeripari készítmények közvetlen egészségkárosító hatásairól, így a légzőszervi megbetegedések növekedéséről, a daganatkeltő, sőt az embriotoxikus hatásairól is. A kilencvenes évek végén két amerikai tudós egy, a környezetvédelemre szakosodott íróval összefogva Az ellopott jövő című könyvökben szabályos nyomozással tárják fel ezeket a folyamatokat.

A szerzők könyvükben egyebek közt azt állítják, hogy a nemi hormonok és az ember által mesterségesen létrehozott hormonszerű anyagok bevitele nem a szülőknél okoz károsító hatást, hanem ez elsősorban a következő nemzedék reprodukciós képességét érinti. Mindennek következtében az utódok másodlagos nemi jellege nem alakul ki, vagy kóros módon fejlődik. Például a nemi szervek csökevényesek, rosszul fejlettek lesznek. Küllemükben és viselkedésükben a nőstények férfiassá (maszkulin típusúvá) válnak, a hímek nőiesek lesznek (feminizálódnak) vagy hermafroditákká alakulnak. A hormonkárosító anyagok hatására például mind több állatfajnál figyelnek meg addig szokatlan számban homoszexuális egyedeket.

A gyógyszerek hatóanyagának nagy része a vizelettel eltávozik, s ezzel lényegében a természetbe jut – figyeltek fel más külföldi kutatók. Amikor nagy érzékenységű műszerekkel megvizsgálták a szennyvíztisztítókból kikerülő vizek minőségét, kiderült, hogy a gyógyszerszármazékok nem tűnnek el a vízkezelés során. Amint arról hazai lapok is beszámoltak már, a külföldön elvégzett mikrobiológiai vizsgálatok valószínűsítik, hogy az élővizekbe kerülő származékok, hormonok hatással lehetnek a vízben élő szervezetekre, a táplálékláncra, befolyásolva az ökológiai egyensúlyt. Az antibiotikumok maradványai megváltoztathatják a baktériumok szaporodását, a gyógyászatban alkalmazott antibiotikumokkal szemben ellenálló baktériumfajok elterjedését – ennek fényében például érdemes elgondolkodni a madárinfluenza robbanékony térnyeréséről. A gyógyszereken kívül sok mesterséges anyag kerül vissza a kozmetikumokból és mosogatószerekből is a folyókba és az ivóvízbe. A fogamzásgátló tablettákból pedig női nemi hormonok jutnak a vizekbe.

Bizonyos vizekbe jutó hormonkészítmények – a fogamzásgátlók lebomlásából származó női nemi hormonok – hatására például csökken a hím halak aránya a nőstényekhez képest, s megváltozik a békák szaporodása is. Mindez megzavarhatja a táplálkozási láncot is. De a kutatókban felmerült – nem alaptalanul –, hogy a folyamat kihat az emberekre is. A szervezetbe a természetesnél ezerszer, százezerszer nagyobb dózisban bejutó mesterséges hormonhatású vegyi anyagok az élővilágban meglévő törékeny egyensúlyt borítják fel.

A magyarországi élő- és talajvizek gyógyszerszennyezettsége kiterjedt kutatások hiányában jelenleg csak becsülhető. Annyit tudunk, hogy Budapestnél a szennyvíz 55 százaléka máig tisztítatlanul folyik a Dunába. Egyébként 2006. január elején indult az a kutatás, amelyben a magyarországi folyók és ivóvizek gyógyszertartalmát mérik fel. A magyarországi szennyvíztisztítókban ugyanis még nem tudják szűrni – sok mással együtt – a vizekbe került nyugtató-, antidepresszáns- és hormonmaradványokat. Így azok az ivóvízbe is belekerülnek. Szakemberek szerint Magyarországon legkorábban 10 év múlva használhatják majd a gyógyszermaradványokat teljesen lebontó eszközöket. Egy új tisztítómódszer kidolgozására 70 millió forintot költ most a Fővárosi Csatornázási Művek.

Forrás: fn.hu

Vissza a főoldalra >>